Prontok e'lete

"Én csak egy átlagos egér vagyok!"
Mindig is ez volt az én gondolatom ebben a világban. Ahogy a múltamat idézem elő egyre nehezebben lépkedek előre a jelenben. Az emlékeim több mint egy kusza álom. Egy rémálom. Még én is nehezen értem meg magamat. Hogy lehet, hogy idáig eljutottam? Minden cselekedetem a félelmem mutatta. Most meg mást sem teszek, csak lustálkodok itt a szabad égbolt alatt egy hatalmas füves mezőn. A szél csiklandozza az összes fűszálat. Kellemes nyári fuvallathoz magával az időjárás. Nagyokat lélegzek, hisz isteni illatok terjengenek e mezőn. Vajon tényleg rám mosolyog a szerencse? Vagy csak azt akarja hogy higgyem is el. A saját döntésem miatt buktam el. Vagy épp megmentett engem? Ki tudja. Mivel már gyakorlatilag felnőttem így intézhettem a dolgaimat, amiket én követtem el. Itt szó sincs olyanról, hogy utáltam az egereket. Eléggé nehéz lenne így most elmesélni, ezért tömörítem össze a történetet. Bele is kezdek.
Sziasztok! Az én nevem Prontok! A barátaim csak Prontinak hívnak, akikben megbízhatok. Jelenleg 18 éves vagyok. Nemzetközi Sajt Akadémián jártam suliba. A múltam az eléggé zavaros volt. Megpróbálok mindent kijavítani, de tettem olyan borzalmas tetteket, amik felérnek egy halálbüntetéssel. Remélem minden feledésbe merül, és senkinek sem húzza elő az emlékeket. Már kis egérlány koromban is mondogatták a szüleim, hogy meg fognak törni. Így is lett egy időre. Mivel ők voltak a szüleim így nem szabadott ellent mondanom. Mikor megszülettem látták, hogy az egyik szemem nem illeszkedik a másikhoz. DNS hibával születtem. A jobb szemem kék volt, a bal meg piros. Nem láttam valami jól ezért megpróbáltunk mindent gyógymódot, sikertelenül. Mondták a szüleim, hogy nem tehetnünk már ellene semmit csak kontaktlencsét, én meg azt nem szerettem így inkább kaptam egy szemfedőt. Ha kérdezték volna hogy mi is történt a szememmel akkor csak azt kellett mondanom hogy baleset ért engem. Hazudnom kellett magyarán. A szüleim mindig rosszul bántak velem, nem azt nézték hogy nekem mi jó hanem nekik. "Büszke" akartak lenni rám. Pedig volt pár testvérem, de ők is tökéletesek voltak. Őket is betörték, mint egy pár rossz cipőt. Nem szerettem az életemet, azt a családot amibe bele születtem, mintha balszerencse sújtott volna. Óvodában szereztem pár új barátot akik kedvesek voltak velem, de mikor a szüleim ezt megtudták minden kapcsolatot szakítanom kellett. Általános iskolás koromban ott rám sem hederítettek, a kinézetem miatt és a viselkedésem miatt. A szüleim mondták, hogy csak akkor szólaljak meg ha ténylegesen muszáj. Csak is a végső cél érdekében. Jelesnek kelet lennem minden tantárgyból. Sose lehettek igazi barátaim. Mikor az egyik napon este felé közeledtünk elmentem fürdeni. A víz felszínén megcsillant a tükörképem. Láttam a piros szememet is.. Nem voltam elragadtatva a látványától. 20 percig folyamatosan bambultam a semmibe és gondolkoztam, a kedvenc gumikacsám ide-oda úszott a vízfelszínén. Egyszer csak egy hatalmas vízsugár jött ki a vízből. Eléggé meg is lepett a látvány. Azonnal kiugrottam a vízből. Mi lehetett ez?! A semmiből csak nem lövell úgy a víz! Odamentem közelebb a fürdőkádunkhoz, de semmi sem történt. Megcsúszott a mancsom a kádszélén és bele fejjel a vízbe landoltam. Kiemeltem a fejemet és köhögtem a túl sok nyelt-víztől. Úgy éreztem már teljesen tiszta vagyok így elmentem a törülközőért. A hajamat szárítottam éppen és a víz megint csak elkezdett mozgolódni. Azt hittem hogy csak a szellő teszi, de nem így lett. Másnap mentem suliba az út közben cukkoltak az osztálytársaim. Nagyon dühös lettem, azt akartam hogy a palackjuk teli vízzel robbanjon szét és így lett. Mikor beértem a suliba a többiek híreket hoztak, hogy van egy új osztálytársunk. Az új egérfiút körbe rajongták a lányok, a tanárok meg a szép jegyeiért. Eléggé helyes volt én szerintem is, de távolodni kezdtem az ismerőseimtől. Ugyanis elkezdtem felfedezni a belső erőmet és nem akartam hogy bárki tudomást szerezzen róla. Mostanság engem csak a suli nagykönyvtárában találhattak meg a többiek, ha akartak valamit tőlem. Egyszer betévedt ő is. Mazdának hívták azt az egérfiút akit körberajongtak az egész egérlányok. Láttam, hogy a tanárunk kísérte be őt. Odajöttek hozzám és azt kérte, hogy segítsek Mazdán mert az utóbbi időben lerontotta az átlagját. Én természetesen segítettem neki, így legalább jobban megismerhettem az áldozatomat. Mazda megköszönte, hogy segítek neki. Később ő is megkérdezte miért van a bal-szemem egy szemfedő, de én erre udvariasan vissza utasítottam. Nem szabad senkinek sem tudnia. Halottam, hogy Mazdának korgott a hasa ezért elővett a táskájából egy szép tiszta piros almát. Mondtam neki, hogy a könyvtárba nem lehet enni, ezért ő el akarta tenni de véletlenül legurult. Lehajoltam érte; kiártottam a mancsomat és belerepült az alma. Meglepődtem így már 100%-ig biztos voltam benne, hogy nem vagyok egy átlagos egér, de sose akartam ezt elhinni. Az erőmet titkoltam mindenki előtt. Csak én jöttem rá, hogy ki is vagyok valójában. A döntéseim alapján határozom meg magamat. Titokban kifejlesztettem a képességeimet, de utána már abba hagytam mikor megtörtént az a bizonyos eset.. Elegem lett a szüleimből, ahogyan kezelnek engem azt hiszik hogy bábu vagyok! Többször kínoztak meg engem mint a testvéreimet, mert én nem hódoltam be előttük. Elvettem az életüket, ahogy a testvéreimét is. Ők nem változtak volna meg csak átvették volna a hatalmas elnyomottságot és a szigort, ami rajtam csattant volna el. Éreztem az édes bosszút. Bennem valami táplálta a haragot és a bosszút egyaránt, de nem bántam. Suliban már az egész osztály cukkolt és a suli is mert Mazdával barátkoztam. Ő meg nem hagyott egyedül semmiképp sem. Már megfenyegettek engem, hogy elveszik az ami legfontosabb számomra. Én meg erre az arcukba röhögtem és ott akartam volna hagyni őket. Erre az egyik egérfiú megfogta a karomat, az egyik egérlány osztálytársam meg levette a szemfedőmet. Hirtelen becsuktam a szememet és sikítottam mint egy kisegér aki beszorult volna a csapdájába. Egyik egér fiú ki nyitotta a mancsával a bal szemhéjamat és elszörnyűködött. Olyan mintha a lelkében rá erőltettem volna a meneküléshez. A többiek is rám néztek és futni kezdtek. Felvettem a szemfedőmet miután végeztem velük. Tiszta véres voltam bementem az osztálytermünkbe miután az egész sulival is végeztem már. Csak egy élőlény maradt életben rajtam kívül. És az a szerelmem volt. Teljesen véres voltam így nem láthatta az arcomat, a füleim is teljesen hegyesek voltak. Ő nem látta az arcomat, de én láttam az övét és szívbe markoló fájdalmat éreztem. Olyan dolgokat vágott a fejemhez, ami fájt de nem engem jellemzett. Megmondtam neki, hogy már nincsenek szülei. Mikor együtt tanultunk láttam rajta hogy valami bántja és rájöttem mi a gond forrása. Én ezt megszüntettem és még nagyobb gondot szűrt magunk körül. Megfogadta Mazda, hogy saját mancsáival fog engem megölni én ezt elfogadtam. Mindketten más irányba mentünk ő egy Bootcamp Akadémiára járt én meg egy Sajt Begyűjtő Akadémiára, megtanították hogy hogyan használjam amit egy átlagos egérnek tudnia kell (például winnelés stb.). Az összes stratégiám eddig nem nagyon vált be amit adtam a tanáromnak, mert csapatban nem is lehetett volna ezt megoldani csak is egyedül. Kiröhögtek az őrült ötletem miatt, de én rá se hederítettem mert mindenkivel megeshet és elkezdtem kezelni az indulatomat.
Mazda addig tökélyre fejlesztette vérszomját és az erejét úgy ahogy én is. Kitűnt a többi közül, kapott egy fülest hogy aki még anno megölt mindenkit elneveztek a Halál egerének, hogy hol tanul. Beiratkozott ugyanabba a suliba ahol én voltam. El se hittem. Én csak úgy olvadoztam tőle. Persze a mostani egér lányok is díjazták milyen kifinomult, erős és eszes. Mikor belépett a tanterembe azon nyomban mellém ült le. Nem nagyon tetszett ez másnak, de hát volt más egér férfi az osztályban aki nála helyesebb is volt. Együtt lógtam Mazdával és szépen kifaggattam hogy mit keres itt. Ő természetesen elmondott mindent. Én ekkor nagyon letörtem belül. De végül is együtt éreztem vele. Még mindig kíváncsi volt, hogy mit rejthet e szemfedő alatt. Mondtam, hogy ha fel vagyok készülve megmutatom neki. Szerettem Mazdát, de nem akartam elmondani, hogy egy szörnyeteg ölte meg a szüleit vele együtt az ismerőseit, barátait, rokonait. Kiirtottam az egész családját gyökerestül, hogy ne kezdjenek bele semmilyen kommunikációba az eset miatt. Még üzenetet is hagytam a falon azzal a mondattal, hogy: "Nem bírtam már magamban ketrecben tartani a vadállatot. Sajnálom."
Ez eléggé félelmetesen hangzik, de ez az igazság. Boldog voltam, mert Mazda itt volt mellettem de viszont aggasztott az az érzés hogy ő vet véget az életemnek. Nem tudom, hogy hogyan és miképpen fog végezni velem és hogy én mikor fogom elárulni hogy én voltam a ludas.. Próbálom a dolgoknak a jó oldalát nézni, de eléggé nehéz.
Az órákon nagyon sokszor kapott el a szemfájdalom már egyre gyakoribbak voltak. Valamikor teljesen kiütött engem vagy a szemfedőm alatt vérzett a szemgolyóm. Mazda mindig halálra aggotta magát értem. Ő kísért és várt meg engem az ágyam mellett is hogy végre jó híreket kapjon. De amilyen gyorsan jött a fájdalom, olyan gyorsan el is ment. Ahogy szokták mondani. Lassan elérkezett az az idő mikor vallomást kellett tennem Mazda színe előtt. Ha még továbbra is le akar mészárolni, tiszteletben tartom és nem futok el. Szerencsére a suli miatt és akörül is megismerkedtem pár baráttal. Hatsuone-val, Csokakával, Monkamonival... Mind olyan személyek akik az életemben sors döntő szerepet játszottak. Mintha egy kis töredékük ott lenne bennem, személyiségileg is. Ha voltak gondjaim, mindig velük beszéltem meg és tanácsokat kértem tőlük. Ők tudják hogy mi vagyok, hogy mit követtem el és miket tervezgetek továbbra is. Kicsit furcsálltam a helyzetet, hogy van nálam pszihopatább is (pl. Monkamoni) és nálam enyhébbek is (pl. Csokaka). Mind hármunknak 2 személyisége volt. Jó és rossz egyaránt. A barátaim mind színesek voltak, de ugyan úgy megértettük egymást. Mi egy nagy család voltunk. Szerencsétlen Mazdának meg nem volt már családja, de egy este bent tartottak engem a kórházban és mondta hogy én vagyok az egyetlen családtagja. Apróbb megjegyzéseket tettem hozzá, hogy megkönnyebbítsem hogy én vagyok az akit keres. Szóvá tettem, hogy már készen állok a szemfedő leszedésére. Mikor leszettem akkor még csukva volt a szemem, és nagyon elszomorodtam. Benyögtem egy olyan mondatot Mazdának: "Én idáig is nagyon szerettelek. Remélem a döntésed nem befolyásolja az érzelmeidet. Tiszteletben tartom, hogy..." -ekkor kinyitottam a szememet, és belenéztem a szemébe. Nem akarta elhinni, hogy eddig a nózia előtt voltam és nem vette észre a bennem szunnyadó vadállatot. Mazdának könnyek szökött a szemébe nem akarta elhinni hogy mit követtem el. Egy kést ragadott el a tálcáról és felém tartotta azt. a következő mondatok hangzottak el a szájunkból:.
Mazda: -Miért csináltad ezt!? Megölted a barátainkat! Megölted a szüleimet! Eltávolítottál mindent ami a közelemben volt!
Prontok: -Nem tehettem mást.. Ők nem voltak a barátaink, ki akartak volna használni téged! Megszabadítottalak a gondjaidtól, hogy boldogan éljél. De nem hittem volna, hogy még nagyobb terhet teszek rá a válladra.. Én nagyon sajnálom...
Megtörültem a szemeimet és egy hirtelen mozdulattal megcsókoltam életem szerelmét. Mazda azon nyomban leejtette a kést a mancsából.
Prontok: -Nem akarom hogy szeress engem, amivé lettem. De én nagyon szeretlek téged.
Azzal a mondatom végéhez ért, megfogtam a kést amit Mazda leejtett és a mancsába adtam. Az ő döntése volt, hogy mit tesz velem. Először meg akart volna ölni, de aztán rájött hogy én sose akartam őt bántani. Felkeltem az ágyból és kinyitottam az ablakot. Előidéztem a fekete szárnyaimat. Ezzel a mondattal elköszöntem tőle: "Kérlek ne nézz így rám, főleg a szemeimbe ne. Nézz rám úgy mintha egy gyilkos lennék és nem pedig egy sima ártatlan egérre." Mikor már el akartam volna repülni, megfogta a kezemet és a földre tepert.
Mazda: -Szóval ez az igazi Pronti. Nem hagyom, hogy újra elmenj. Felelősséggel tartozol.
Mazda megérintette a mancsával a piros orcámat és szájon csókolt. Innentől kezdett minden érdekes lenni. Ha vissza nézek a múltamra HAPPY END-hez sorolhatnám az utóbbit. Mazdámnak elmondtam miért voltam eddig magányos lélek, és ő mindennel együtt érzett velem. Összeköltöztünk, bemutattam a legjobb barátaimnak ők is hasonlóak voltak mint én. Utána már el is vett. Most meg mást sem csinálok míg lazítok és nézem, hogy a férjem mivel boldogítja a kis egerentyűinket. Sokszor a barátainkkal és annak az ők kis egerentyűikkel is leülünk és tartjuk a közös kapcsolatokat.